Analízis 1
A határozott integrál
Itt már nem primitív függvényt keresünk, hanem területet mérünk: mit jelentenek a közelítő összegek, mit mond ki a Newton–Leibniz-formula, és mikor szabad használni.
13 perc olvasás
1. Mit mér a határozott integrál?
A határozatlan integrálnál egy függvényt kerestünk: azt, aminek a deriváltja az integrandus. A határozott integrál egészen más dolog: az eredménye egy szám, és ez a szám a görbe alatti előjeles területet méri az szakaszon. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz, az a lecke fő kérdése — és a válasz egyáltalán nem magától értetődő.
Az ötlet a következő. Osszuk fel az szakaszt kis darabra, és minden darab fölé rajzoljunk egy téglalapot, aminek a magassága a függvény értéke a darab egy tetszőleges pontjában. A téglalapok összterülete közelíti a görbe alatti területet:
Riemann-féle közelítő összeg
Ha a felosztást egyre finomítjuk (a leghosszabb darab hossza is nullához tart), és az összeg ugyanahhoz a számhoz tart függetlenül attól, hogyan osztottunk fel és hol vettük a pontokat, akkor a függvényt Riemann-integrálhatónak nevezzük, a közös határértéket pedig határozott integrálnak:
A határozott integrál
Melyik függvény integrálható?
A vizsgán szinte mindig folytonos függvényekkel dolgozol, és minden zárt intervallumon folytonos függvény integrálható. Sőt, elég a korlátosság és a véges sok szakadás is. Az jelöléshez tehát nem kell külön aggódni; ami tényleg számít, az a következő szakasz feltétele.
Egy dolgot érdemes már most rögzíteni: az integrál előjeles területet ad. Ahol a függvény a tengely alatt fut, ott a értékek negatívak, tehát a hozzájuk tartozó téglalapok levonódnak. Ez a szám tehát nem mindig egyezik meg azzal a területtel, amit ránézésre látsz — erre a különbségre épül a görbe alatti terület című lecke.
2. A Newton–Leibniz-formula
A definíció szép, de számolni nem lehet vele: senki nem akar végtelen összegek határértékét keresgélni. Az egész analízis egyik legfontosabb tétele éppen azt mondja ki, hogy nem is kell. Elég egy primitív függvényt találni, és két értéket kivonni egymásból.
Newton–Leibniz-formula
Ez az a pont, ahol a két integrálfogalom összeér: a terület (határozott integrál) kiszámolható a primitív függvény (határozatlan integrál) segítségével. Innen a gyakorlati menet:
- Keress egy primitív függvényt ugyanazokkal a módszerekkel, amiket a határozatlan integrálnál tanultál.
- Helyettesítsd be a felső határt, majd vond ki belőle az alsó határral vett értéket.
- A konstansra itt nincs szükség: kiesik a kivonásban, hiszen .
Példa
A formulának feltétele van
A Newton–Leibniz-formula akkor érvényes, ha az az egész szakaszon folytonos. Ha az integrandusnak a határok között szakadása van, a gépies behelyettesítés értelmetlen eredményt ad — erről szól az improprius integrál lecke. Mielőtt behelyettesítesz, mindig nézd meg, hogy az integrandus értelmezve van-e mindenütt a két határ között.
3. Tulajdonságok, amiket ki lehet használni
Ezek nem elméleti csemegék: mindegyik azt szolgálja, hogy egy feladatot rövidebbre lehessen zárni.
- Linearitás. — tagonként integrálhatsz, a konstans kiemelhető.
- Additivitás a határokra. . Ezzel lehet szakaszokra bontani egy feladatot, például ott, ahol a függvény előjelet vált.
- Határcsere. , és . A határok felcserélése tehát előjelet vált, nem hiba, csak figyelni kell rá.
- Monotonitás. Ha az egész szakaszon, akkor . Innen jönnek a becslések.
- Integrálközép. Folytonos függvényre van olyan , hogy . A függvény átlagos értéke tehát .
Szimmetria: a leggyorsabb rövidítés
Ha az integrálási tartomány szimmetrikus a nullára, nézd meg a függvény paritását, mielőtt bármit is kiszámolnál:
Az például minden számolás nélkül 0, mert az integrandus páratlan. Egy dolgozatban ez percekben mérhető nyereség.
4. Helyettesítés és parciális integrálás határokkal
A módszerek ugyanazok, mint a határozatlan integrálnál, egyetlen különbséggel: a határokkal is kezdeni kell valamit.
Helyettesítésnél két út van. Vagy visszahelyettesítesz az eredeti változóra, és az eredeti határokkal számolsz, vagy — és ez a gyorsabb — átírod a határokat is az új változóra, és akkor nem kell visszatérni:
Helyettesítés határozott integrálnál
Példa: a határok átírásával
Az integrálban legyen , ekkor . Az új határok: és .
Itt véletlenül ugyanaz lett a két határ, mint az eredeti — ez szerencse, nem szabály. Mindig számold ki őket külön.
Parciális integrálásnál a kiintegrált tagot azonnal ki lehet értékelni a határok között, és csak a maradék integrál marad határozott integrálként:
Parciális integrálás határokkal
Példa
Legyen és , ekkor és :
A leggyakoribb hiba a helyettesítésnél
Ha átírod a változót, de a határokat nem, akkor a régi határokat az új változóba helyettesíted be, és rossz számot kapsz. Vagy mindkettőt átírod, vagy egyiket sem, és a végén visszahelyettesítesz. Írd oda a levezetésben, hogy mellett mi lett a két új határ, így magadat is emlékezteted rá.
5. Az integrálfüggvény
Rögzítsük az alsó határt, és engedjük szabadon a felsőt. Amit kapunk, az már nem szám, hanem függvény:
Integrálfüggvény
Figyelj a jelölésre: a felső határ , ezért az integrálási változó nem lehet ugyanaz — innen a . Az analízis alaptétele azt mondja ki, hogy ha folytonos, akkor ez a függvény differenciálható, és:
Az analízis alaptétele
Vagyis az integrálás és a deriválás valóban egymás megfordításai. Ez az az állítás, ami mögött a Newton–Leibniz-formula áll, és ez az, amiért a „terület” és a „primitív függvény” ugyanarról szól.
Példa: deriválás behelyettesített felső határral
Ha a felső határ nem , hanem egy függvénye, a láncszabály is belép:
Vedd észre, hogy a belső integrált nem is kellett kiszámolni — a primitív függvénye nem is írható fel elemi alakban. Ez a feladattípus pont ezért kedvelt.
6. Tipikus hibák
- A határok fel nem cserélése helyettesítésnél. Új változó mellé új határok járnak. Ha nem írod át őket, a végeredmény rendszerint egy ránézésre értelmes, de rossz szám lesz.
- A odaírása. Határozott integrálnál nincs rá szükség, mert kiesik. Nem hiba súlyosan, de azt mutatja, hogy a két fogalom még összemosódik.
- Szakadás a határok között. A Newton–Leibniz-formula folytonosságot kíván. Az nem , hanem divergens.
- Az integrál és a terület összekeverése. Ha a függvény előjelet vált a szakaszon, az integrál értéke kisebb, mint a valódi terület. Rajzolj vázlatot, mielőtt „területet” írsz a végeredmény mellé.
- Fokban számolt szögek. A és integrálási képletei radiánra érvényesek. Az csak így jön ki.
Elakadtál menet közben?
Egy tananyag megmutatja, hogyan működik a dolog. Azt viszont, hogy pontosan hol csúszik el nálad, egy óra alatt derítjük ki. Foglalj egy alkalmat, vagy beszéljük meg egy ingyenes konzultáción, mire van szükséged.